15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Famitsu aktuális számában friss előzetes jelent meg a Final Fantasy Versus XIII-ról, aminek megjelenése még mindig nagyon távolinak tűnik, a Square Enix ugyanis továbbra is kísérletezget a fejlesztés során.

A neves japán magazinnak ezúttal is a játék direktora, Tetsuya Nomura adott interjút, aki elárulta, a fejlesztés továbbra is nagyon lassú ütemben halad, a csapat ugyanis minden területen kísérletezgetik, főként a dizájn terén, így a Final Fantasy Versus XIII állítólag még mindig nem lépett produkciós fázisba, ami azt jelenti, hogy nagyon, de nagyon messze van még a premier, a játék érdemi tartalmát ugyanis még el se kezdték készíteni. Egyelőre csak néhány dialógust, és átvezetőt rögzítettek.

 

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28