Burnout Crash – Eredetileg Wii-re, premier augusztusban

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A múlt heti EA Showcase-en mutatkozott be a Criterion új Burnout játéka, az árkád kínálatot erősítő Burnout Crash, ami az őszi premier helyett már nyár végén, azaz jövő hónapban elérhető lesz.

Alex Ward, a Criterion kreatív igazgatója a GiantBombnak adott interjúban elmondta, hogy eredetileg Nintendo Wii-re készült a múlt héten hivatalosan is bejelentett Burnout Crash, mellyel kezdetben egészen más irányban indultak el, az alapkoncepció szerint ugyanis a játékosok szabadon generálhatták volna, és módosíthatták volna a tartalmat.

 

Néhány hónappal ezelőtt azonban körvonalazódni látszott, az ötlet sajnos túlságosan unalmas lenne, a csapat filozófiája pedig az, hogy ami nem működik, azt nem kell erőltetni, és törölni kell. Így újragondolták a koncepciót, és átnyergeltek az Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, ahol letölthető címként fog megjelenni a Burnout Crash, ami a korábbi hírekkel szemben nem ősszel, hanem még a nyár végén, valamikor augusztusban fog megjelenni.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20