Tavaly augusztusi bejelentése óta semmit se hallhattunk az új Neverwinterről, a D&D alapokra épülő új részt készítő Cryptic munkatársainak azonban végre megeredt a nyelve.
Az új Neverwinter története az ismert első két rész eseményei után több mint száz évvel később játszódik. Neverwinter városát egy óriási természeti csapás éri, a közeli vulkán kitörése a város jelentős részét a földdel teszi egyenlővé, majd idegen erők igyekeznek megszerezni a metropolisz feletti hatalmat. Itt kapcsolódunk majd mi be a játékba, mely a Cryptic elmondása szerint a klasszikus akció-RPG stílust keveri majd az MMO játékok sajátosságaival. Kapunk például aukciós házat, bankot, és hatalmas bejárható világot, ahol kapcsolatba léphetünk másokkal, vagy klánokhoz csatlakozhatunk.
A játék premierjekor a fejlesztőcsapat kezdetben öt választható karaktert (Wizard, Fighter, Rogue, Ranger, Cleric) ígér, akikkel ha nem sikerül társakat toboroznunk, akkor MI irányította szolgákat bérelhetnek fel. A tervek szerint a Neverwinter egy felhasználóbarát szerkesztőt is tartalmazni fog, amivel könnyen és gyorsan generálhatnak a játékosok tartalmakat, és amiket pillanatok alatt oszthatunk majd meg a többiekkel. Képek itt.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…