Kategóriák: Hírek

GC 2011 – PlayStation 3 árcsökkentést jelent be a Sony?

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nem ez az első alkalom, hogy szóba kerül a PlayStation 3 lehetséges árcsökkentése, azonban a Gamescom közeledtével erősödni látszanak a szóbeszédek, így egyre biztosabbra vehető, hogy a Sony Kölnben bejelenti az árnyisszantást.

A legfrissebb pletykát ezúttal a brit kereskedőktől származnak, az MCV brit részlege ugyanis úgy tudja, több nagyobb áruházlánc (Play, GAME) is arra számít, hogy hamarosan nagyobb árnyisszantást eszközöl a Sony, amit az augusztusi Gamescom-on jelentenek majd be. A várakozások szerint a jelenlegi 240 fontos árcédula helyett 200 fontba kerülhet majd a jövőben a PS3 160 GB-os modellje, aminek árát a nagyobb áruházláncok akár 180 fontig is leszoríthatnak. Ez hasonló euró/dollár árképzést is jelenthet majd a jövőben.

 

A Sony egyelőre cáfol, de mivel egyes pletykák szerint a Microsoft is hasonló lépésre készül, nem kizárt, hogy a verseny fenntartása érdekében mégis csak rászánja majd magát a japán vállalat az árcsökkentésre.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23