Kategóriák: Hírek

CryEngine – Nintendo Wii U támogatás is lesz

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A frankfurti CryTek alapítója és elnöke, Cevat Yerli a Developnak adott interjúban elmondta, további platformokra fog ellátogatni a technológiájuk, többek között Wii U-ra is.

Yerli a Developnak adott interjúban elmondta, ugyan az E3-on nem mutatták be működés közben a Wii U-s CryEngine-t, de a masina már most képes futtatni azt, így biztos, hogy több Wii U-s játékban is visszaköszön majd a technológia, amivel egyébként a jövőre nézve komolyabb terjeszkedési terveik is vannak.

 

A német csapat ugyanis már elkezdett kacsintgatni a mobil platformok és a tabletek irányába, de a Kinect támogatása is komoly prioritást élvez, Cevat Yerli ugyanis úgy véli, hogy a Microsoft mozgásérzékelős kiegészítője lehet a jövő egyik platformja, éppen ezért nem meglepő, hogy az E3-on hivatalosan is bemutatkozott a Ryse (korábban Codename Kingdom), ami az ókori Rómában játszódó, Kinectet támogató belső nézetű hack'n'slash lesz.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20