Ugyan az E3-on a Take Two nem szerepelt azon csapatok között, akik támogatásukról biztosították a Nintendo új konzolját, a Wii U-t, de a kiadó CEO-ja elmondta, jelenleg is vizsgálják a lehetőségeket.
Karl Slatoff, a Take Two elnöke az interjúban elmondta, jelenleg annak lehetőségét vizsgálják, milyen formában tudják majd a jövőben támogatni a Wii U-t, a kiadó ugyanis nem szeretne sima portolt játékokat készíteni, és egészen más utat szeretne járni, mitn a legtöbb konkurens.
A CEO úgy nyilatkozott, hogy természetesen nagyön örülnek neki, hogy új konzol fog megjelenni a piacon, hiszen így az ő lehetőségeik is kiszélesednek, s bár nagyon jó viszonyt ápolnak a Nintendo-val, egyelőre nem tudni, milyen irányban indulnak el. Slatoff elárulta, a Wii U képességei hasonlóak, mint az Xbox 360-é vagy a PlayStation 3-é, így a komolyabb költségeket felemésztő grafikai munkákat például egységesen meg lehetne osztani, azonban ők nem sima portokban gondolkodnak, hanem a konzol képességeit és tulajdonságait figyelembe véve fejlesztenének játékokat.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…