Yoshinori Kitase, a Final Fantasy XIII-2 producere szerint a folytatás egészen új kihívások elé állítja majd a rajongókat, ugyanis meghallgatva az első rész utáni visszajelzéseket, több ponton is módosították a játékot.
Kitase elmondta, tisztában vannak vele, hogy a Final Fantasy XIII sokak tetszését nem nyerte el, mert túlságosan lineáris volt a történetvezetés, kevés volt a szabadon bejárható vidék, és azok is kihalt települések voltak. A producer ígéri, a második részben szakítanak ezzel, és szerteágazó befejezést, több felfedezni valót, interakciót kínál majd a folytatás.
A Final Fantasy XIII-2 Japánban idén télen, Európában pedig 2012 elején fog megjelenni, Xbox 360-on és PlayStation 3-on. Képek a galériában.
Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.
Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…