Super 8 – Filmkritika

J.J. Abrams és Steven Spielberg egy olyan nosztaligamozit álmodott meg a Super 8 személyében, melyben időutazásunk egy furcsa paradoxonnak köszönhetően múltban és jelenben is elidőzik.

Amíg Hollywood a nyári blockbusterek többségére százmilliókat szór el, addig J.J Abrams és Steven Spielberg alig ötvenmillió dollárból hozta össze a nyár eddigi legizalmasabb és legjobb moziját, a múltidézésben bővelkedő Super 8-at. Abrams harmadik nagyfilmje azonban nem csak költségvetését tekintve indul hátrányból, a film motorja ugyanis a komoly nosztalgiafaktor, így sok helyen hiába lendületes, fiatalos és mai igényeknek megfelelően látványos a Super 8, a tengerentúli bevételi adatok hűen tükrözik, a mai fiataloknak már fogalmuk sincs, milyen volt a '70-es, '80-as évek klasszikus ijesztgetős sci-fijeit végigizgulni.

A film története 1979-ben, egy amerikai kisvárosban játszódik, ahol néhány fiatal tinédzser ambiciózus terveket szövögetve forgatja első filmjét egy Super 8 kamerával. Az egyik forgatási helyszínen aztán szenvedő alanyai lesznek egy vonatbalesetnek, ami után hirtelen minden a feje tetejére áll a városban. A semmiből megjelenik a hadsereg, fura események láncolata veszi kezdetét, a lakosságot pedig különös körülmények között evakuálják. A fő sodor mozgatórugója azonban nem a történéseket övező misztikum, hanem egy, az egész filmet végigkísérő családi dráma, illetve a srácok gyermeki rácsodálkozása a világ történéseire.

A Super 8 legnagyobb erőssége, hogy a rendező nem sajnálja az időt, és elidőzik karakterei részletes bemutatásával, problémáik ismertetésével, így mire eljutunk a várost rettegésben tartó idegen utáni vadászatig, gyakorlatilag mindenkivel azonosulni tudunk. A filmben megelevenedő csonka család problémájával, vagy az első szerelem érzésével így  vagy úgy, de mindenki szembesült, és a nagyvilágra történő gyermeki rácsodálkozás képei és érzése is biztosan élénken él sokunkban. Mindez persze nem lehetne működőképes, ha Abrams gyerekszínészei ne lennének piszkosul ügyesek és hitelesek. A nosztalgiázást a már-már kötelező látványos, napjainkat idéző nagyjelenetek törik meg, de ezek is olyan formában vannak tálalva, hogy egy percre se zökkent ki minket az időutazásból. A Super 8 lendülete azonban a film végére sajnos leül, a rejtély feltárása után pedig Abrams túl gyorsan varrja el a szálakat, így a finálé nem képes a film csúcspontjává válni.

Mindezek ellenére a Super 8 az elejétől a végéig egy élvezhető, önálló lélekkel bíró film, melyben a régi idők idézése sokak szívét megdobogtatja majd, hisz vitathatatlan, hogy az egész a gyermeklelkű, nosztalgiára vágyó felnőtteknek szól.

Értékelés: 8/10