Kategóriák: Xbox 360 hírek

E3 2011 – Halo Anniversary – Halo 4 részletek a remake-ben, két motor

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei E3-on hivatalosan is bemutatkozott a Halo első részének tíz éves születésnapja alkalmából készülő Halo: Combat Evolved Anniversary, ami két grafikus motorral készül.

A Bungie távozása után se áll meg az élet a Halo franchise körül, a sorozat munkálatait folytató 343 Industries ugyanis az E3-on bejelentette a Halo negyedik részét, és a Halo első részének HD-re felhúzott remake-jét, ami a játék producere szerint érdekes adalékokat tartalmaz majd a Halo 4 történetéről.

 

A producer elmondta, a Halo 3-ban látottakhoz hasonló terminálokat helyeznek majd el az Anniversary kiadványban, ahol extra részleteket tudhatunk meg az új trilógia kezdetét jelentő negyedik rész sztorijáról. Ezeket az információmorzsákat nem szöveges formában, hanem a Guilty Spark által rögzített videóbejátszások képében kapjuk meg.

 

A Halo: Combat Evolved Anniversary november 15-én fog megjelenni, kizárólag Xbox 360-ra, a játék pedig két grafikus motort használ, ráadásul párhuzamosan. A készítők elmondták, a fejlettebb engine-t a Saber Interactive hegeszti, és azért van szükség a két motorra, mert játék közben lehetőségünk lesz, hogy egy gombnyomással váltsunk a klasszikus és a modern külső között.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28