Az egyik dán magazin jóvoltából megérkezett a Hitman: Absolution első gameplay bemutatója. A minőség nem az igazi, és csak pár másodpercnyi látnivalóról van szó, de azért így is látni, micsoda változáson esik majd át a sorozat.
Az IO Interactive jelenlegi legdrágább projektje a Hitman: Absolution, ami egyben a dán játékipar eddigi legköltségesebb vállalkozása is. Az új Hitmanben a főhős sokkal mozgékonyabb lesz, mint az elődökben. Ezúttal már tudunk párkányon vagy kisebb platformokon mászni és egyensúlyozni. A játékban minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet kap a lopakodás, így a fedezékként nem csak a környezet elemeit, de akár élőpajzsként használt embereket is használhatjuk, néha pedig a sötét sarkokban való megbújás segítheti rejtőzködésünket. Az új részben is elérhető lesz a Silent Assassin rang, amit akkor kapunk meg, ha csakis a célpontot iktatjuk ki.
A játék során különböző tárgyakat is használhatunk az ellenség elhallgattatására. Az első gameplay videóban is jól látszik, hogy egy asztali szobrot, vagy egy gyertyatartót elemelve, fejbeverhetjük a kiszemelt áldozatot, aki így rövid időre elveszíti eszméletét.
Korábban említettük, hogy a fejlesztőcsapat szélesebb célközönséggel szeretné megismertetni a sorozatot, így az áramvonalasított irányítás mellett a játékban kapunk egy úgynevezett Instinct módot, amiben lehetőségünk lesz röntgenlátást bekapcsolni, vagy ha nagyon tehetetlennek lennénk, akkor a használati tárgyakat és a közelben lévő ellenfeleket narancssárga színnel kiemelni. Az Instinct mód használata egyébként nem korlátlan, "energia" szükséges hozzá, amit csendes likvidálással, lopakodással tudunk visszatölteni.
A játék E3-as trailerét itt tudjátok pótolni. Új képek a galériában.
A Hitman Absolution PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és PC-re jelenik meg a jövő év folyamán.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…