15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Saber Interactive gravitációmanipulálós külső nézetű shootere, az Inversion is megkapta E3-as kedvcsinálóját, melyben jól látható, mi mindenre is leszünk képesek játék közben.

A játékban William Bishopot alakítjuk majd, aki felesége elvesztése, és lánya eltűnése után néz szembe a Földet fenyegető idegen invázióval. Az Inversionben hangsúlyos szerepe lesz majd fegyverünknek, amivel a gravitációt tudjuk majd befolyásolni. A Dead Space-ből ismert telekinézishez hasonlítható megoldás segítségével szabadon alakíthatjuk a környezetet, nem várt helyzetekből húzhatjuk ki magunkat, olykor pedig az ellenfelet is lefegyverezhetjük majd vele, akik a levegőben védtelenül lebegbe már könnyű célpontok lesznek. Az irányítás alkalmazkodik a külső nézethez, így komoly fedezékrendszert kap az Inversion.

 

A Saber Interactive külső nézetű shootere február tizedikén mutatkozik majd be, X360 és PS3 platformokon.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24