15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ingyenes, a játék világához köthető novellákat tesz majd elérhetővé a Rockstar a heteken belül boltokba kerülő L.A. Noire hivatalos honlapján. A Mullholland Books közreműködésével készülő első és második rész már el is érhető.

A novellás sorozat első, valamint második része, a 'What's in a Name", és a "The Girl" egy szívbemarkoló krimiként igyekszik elmesélni egy rejtélyes gyilkosság történetét. A Jonathan Santlofer által papírra vetett történet középpontjában egy hirtelen hollywoodi sztárrá avanzsált fiatal színésznő áll, akinek halála alaposan megrázta a közvéleményt. A pár oldalas novellák igyekeznek megteremteni a játék hangulatát, miközben jó néhány olyan karakter is felbukkan majd a sorok között, akik majd a játékban is visszaköszönnek.

 

Az első két részt a játék hivatalos honlapján keresztül tudjátok beszerezni. Az X360 és PlayStation 3 platformokra készülő L.A. Noire Európában május 20-tól lesz kapható

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28