E3 2011 – Metro: Last Light infók, képek, trailer

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hivatalosan is lehullt a lepel a Metro 2033 következő részéről, a Last Lightról, így megérkeztek a moszkvai metróalagútban játszódó folytatás első részletei, állóképei, és hangulatfokozója.

A folytatás fejlesztését az első részt is jegyző 4A Games csapata végzi majd, a játék története azonban nem a Dimitrij Glukhosky által írt folytatás, a Metro 2034 című regény alapján készül, azt ugyanis teljes egészében a fejlesztőcsapat vállalta magára. A sztori a Metro 2033 után húsz évvel játszódik, a helyszín pedig ezúttal is a moszkvai metróalagút-rendszer lesz, ahol a túlélők még mindig elszeparáltan élnek. A játék főhőse ezúttal is Artyom lesz, akivel az éppen dúló polgárháború kellős közepébe csöppenve kell majd megakadályoznunk, hogy illetéktelenek kezébe jusson az újabb Ítélet napját elhozó titokzatos készülék, amivel végképp eltörölhetnénk az emberiséget a Föld felszínéről.

 

Az ukrán csapat három vezérelvet követ majd a fejlesztés során, az első réssz visszajelzései után ugyanis tisztában vannak vele, melyek voltak az első felvonás erősségei, és melyek azok a szegmensek, melyeken mindenképpen javítani, fejlődni kell. Egyrészt áramvonalasítani fogják a játékot körül lengő horrorisztikus hangulatot, míg az első részt jellemző gyenge mesterséges intelligenciát alaposan átgyúrják, és az ígéretek szerint a fegyvrek működése is javulni fog.

 

Egy nagyot ugorva fejlődik a játék grafikája is, mely a CVG szerint már most úgy fest, mintha a Bethesda megcsinálta volna a Fallout negyedik részét egy komolyabb PC-re. Az ígéretek szerint a konzolos verziók is markáns látványvilágot kapnak majd.

 

A Metro: Last Light valamikor 2012-ben fog megjelenni, PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokon. Első képek a galériában.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23