Másnaposok 2. – Filmkritika

Az elmúlt évek keserves vígjáték termése után üde színfoltként robbant be a mozikba 2009 nyarán az akkor még kis költségvetésűnek számító Másnaposok, ami az elképesztő sikert követően természetesen folytatásért kiálltott.

Két évvel ezelőtt a Másnaposok az ismeretlenség homályából robbantott kasszát. A kritikusok és a nézők is imádták, ami minden bizonnyal annak tudható be, hogy a mozikba évek óta nem került olyan vígjáték, ami legalább minimálisan, de szórakoztatott volna. Todd Phillips filmje a maga módján, de betöltötte ezt az űrt, így egyetlen percig se volt kérdés, hogy a teljes szereplőgárda visszatérésével folytatást kap a Másnaposok. A film láttán azonban felmerül a kérdés: Valóban szükség volt erre?

A második felvonásban ezúttal Stu (Ed Helms) mondja ki a boldogító igent, méghozzá Thaiföldön. A szesztestvérek természetesen így sem maradnak ki a mulatságból, de csalódottan kell tapasztalniuk, hogy Stu – tanulva az eddigiekből – óvatos kerti partit tervez a hepajozás helyett. Ám még a legtávolabbi földrészeken is igaz a régi mondás: ember tervez és aztán mások végeznek vele. Las Vegas semmi ahhoz képest, ami Bangkokban történhet. A haverok újabb agyatlan kalandok során mennek keresztül – hiszen lételemük a botrány, a káosz és pár doboz fejfájás elleni gyógyszer.

A Másnaposok 2. legnagyobb problémája, hogy egy az egyben ugyanazt süti el, amit egyszer már láttunk. Sem a forgatókönyvírók, sem a rendező nem erőltette magát, így a helyszín – ezúttal Bangkok – változtatása mellett semmi sem változott. Az őrült másnapossággal küzdő trió lényegében ugyanazokat a helyzeteket járja végig, mint az első részben, és a képbe ezúttal is bekerül egy állat, csak ezúttal nem egy tigris lepi meg az ébredőket, hanem egy dohányzó, dílerként ténykedő kismajom. Zach Galifianakis már unalomig járatott karaktere – minden filmben idiótát játszik – ezúttal is az első perctől kezdve egy nyaklevesért kiállt, míg Ed Helms állandó rinyálásától végig a hideg rázza az embert, ami pedig Bradley Coopert illeti, ő mintha ott se lett volna.

Utolsó szalmaszálként a poénokban reménykedik az ember, de egy vígjátékra nézve meglehetősen kínos, ha a másfél óra alatt egy-két olyan helyzetkomikumot képes kisajtolni magából, ami valóban vicces. A moziból kifelé jövet az egyik kolléga frappánsan megjegyezte, hogy a film végén látható buliképek több poént tartalmaztak, mint a teljes film. Azt hiszem, ezzel össze is foglaltam, milyen élményt kínál a Másnaposok 2.

Értékelés: 4/10