Kategóriák: Hírek

E3 2011 – Microsoft pletykák

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Már csak alig két hét van hátra, és elrajtol az év legnagyobb játékrendezvénye, a 2011-es E3, ahol természetesen a Microsoft is megtartja szokásos konferenciáját. Úgy néz ki, jó néhány érdekességet mutatnak majd be a redmondiak.

A Siliconera értesülései szerint az E3-on debütál Kinect – vélhetően – egyik új szolgáltatása, a Kinect Fun Lab (Kinect Me), ami elsőként az ausztrál korosztálybesorolásért felelős szervezet, az Australian Classifications Board oldalán bukkant fel. Sajnos semmi konkrétum nem szivárgott még ki az új funkcióról.

 

A másik bejelentés egy fokkal már érdekesebben hangzik, az Eurogamer ugyanis úgy tudja, a Sony által már támogatott 3D, hamarosan X360-on keresztül is elérhető lesz. Egészen pontosan a sztereoszkópikus 3D támogatásról van szó, ami azt jelenti, hogy mindkét szemünk 720p-s képet kapna, természetesen csakis HDMI használata esetében.

 

A Microsoft a tavalyi E3-on még szkeptikus volt. Akkor Aaron Greenberg úgy nyilatkozott, megvárják, hogyan reagálnak az újdonságra a vásárlók, mert amíg nem látják tisztán, van-e értelme belevágni az új technológia kifejlesztésébe, addig nem is erőltetik. Nos, úgy tűnik egy év alatt nagyot fordult a világ a Microsoftnál.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28