Párizsban nyitotta meg új, játékok megfilmesítésére koncentráló stúdióját a UbiSoft, ahol körvonalazódnak az első projektek, melyek között természetesen a cég ismertebb franchise-ai szerepelnek.
Jean-Julien Baronnet, a párizsi Ubisoft Motion Pictures elnöke a Variety-nek adott interjúban elárulta, a kiadó több franchise-a kapcsán megindultak már a tárgyalások a nagyobb stúdiókkal, így a tervezés fázisában van egy Splinter Cell, Assassin's Creed és Ghost Recon mozi is, melyek forgatókönyve akár az év végére már el is készülhet. A UbiSoft jelenlegi legnagyobb franchise-a, az Assassin's Creed kapcsán ez azt jelentené, hogy leghamarabb 2013-ban vagy 2014-ben mutatkozna be szélesvásznon Ezio és Altair kalandja.
Baronnet azt is elmondta, mindenképpen szeretnék szigorúan nyomon követni a filmek készültét, így már a kezdeti stádiumoktól beleszólnának a munkálatokba, a UbiSoft ugyanis úgy szeretné bővíteni a játékok rajongóbázisát, hogy a filmekkel maximálisan kielégítenék a már meglévő rajongók igényeit is.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…