Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Starhawk bejelentés, fejlesztői napló, képek

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy londoni Sony-s eseményen hivatalosan is bemutatkozott a Warhawk sokat pletykált utódja, a Starhawk, mely szintén PlayStation 3 exkluzív címként, rengeteg újdonságot ígérve kerül majd boltokba.

A bejelentésből kiderült, hogy a Warhawk spirituális utódja egy Frontier nevű planétán játszódik majd, ahol két frakció, a "Rifterek" és az "Outcast-ok" vívnak majd ádáz küzdelmet a Rift nevű energiáért, illetve annak lelőhelyeiért. Fősőhünk Emmett Graves lesz, akinek teste egy részén komoly mutáció megy végbe a Rift energiának köszönhetően. A fejlesztést az a LightBox Interactive végzi, melynek tagjait a volt Incognito Entertainmentből verúválták (ők jegyezték a Warhawkot). A játékmenet is változik, az űrcsaták mellett kapunk járműves, lövöldözős és mechás részeket is, ráadásul a multiplayer-központúság mellett teljes értékű egyjátékos kampányban is kipróbálhatjuk magunkat.

 

A GTTV aktuális adásában részletesebben is szó esik a játékról, az első képeket pedig a galériában találjátok.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28