Kategóriák: Filmkritikák

Thor – Filmkritika

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Idén se maradunk Marvel-adaptációk nélkül! A sort, és ezzel gyakorlatilag a nyári moziszezont a skandináv-germán mitológia legismertebb figurája, Thor nyitja, aki hamarosan 3D-ben hajigálja majd kalapácsát.

Az idei, nyári moziszezont egyértelműen a Marvel és DC-klasszikusokból készült filmadaptációk uralják majd, hiszen a következő hónapokban mozikba látogat a Zöld Lámpás, Amerika Kapitánya, és az új X-Men, mely az eddigi mozifilmek előzményeit meséli majd el. A sort azonban Kenneth Branagh rendezésében készülő Thor nyitja, melynek univerzuma pont annyira ismeretlen számomra, mint a fenti hármas, vagy úgy általában a képregények világa, mindez azonban semmit se von le a film élvezeti faktorából.

 

Thor nagyszabású kalandja kitágítja a Marvel univerzumot a jelenkori Földtől Asgard misztikus birodalmáig. A történet középpontjában a hatalmas Thor áll, az erős, de gőgös harcos, akinek vakmerő tettei miatt újra fellángol egy ősi háború. Ezért Thort száműzik a Földre, ahol az emberek között kell élnie. Amikor világának legveszélyesebb gonosztevője a legsötétebb erőket küldi a Föld ellen, Thor megtudja, mit jelent igazi hősnek lenni.

 

A film érdekesen nyit, a készítők ugyanis gondoltak azokra a nézőkre is, akik hozzám hasonlóan ismeretlenként csöppennek Asgard világába. Branagh egy jópofa felütéssel, majd egy közel fél órás bevezető felvonással mutatja be nekünk a mesés távoli világot, a királyságot, és annak problémáit. Ez kellően megágyaz a későbbi bonyodalomnak, melynek kibontása azonban túlon túl is egyszerűre sikeredett, így a kicsit komolyabb hangvételt a nagyobb bevétel oltárán, szemrebbenés nélkül feláldozta a stúdió. Ennek megfelelően a színészek és azok szerepe, jellemüknek fejlődése is teljesen súlytalan, a cselekményt mozgató szálak az első perceben kiismerhetőek. Ami viszont ennél is nagyobb szívfájdalom, hogy a Thor látványos akcióit gyakorlatilag a film első harmadában ellövik, míg a hátralévő időben a skandináv-germán mitológiából ismert isten szerencsétlenkedésével, nagyon gyermeteg módon tálalt jellemfejlődésével kell szembesülnünk.

 

A problémák ellenére a Thor nem rossz film, bár nem is üti meg azt a szintet, amit szórakoztatásban a Vasember évekkel ezelőtt felállított, viszont a hűvös moziba való menekülés alkalmával egy kellemes, két órás kikapcsolódás lehet, így ha nincsenek elvárásaitok, akkor ha nem is maradandó, de kellemes élménnyel fogtok a moziból távozni.

 

Értékelés: 6/10

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29