Kategóriák: Hírek

WTW – 24 órás programozói verseny

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Március 26-27-én, a Millenáris Parkban ismét megrendezik a WTW 24 órás programozói versenyt, amelynek célja, hogy megtalálják Magyarország legjobb fejlesztő csapatát. A résztvevőknek egy nagy és három kisebb feladatot kell megoldaniuk a C# használatával.

Fontos, hogy a verseny ezúttal nem a technológiára, hanem az egyedi ötletekre és a jó stratégiára fókuszál majd. A megmérettetésen a csapatok egymás ellen fognak küzdeni.

 

A versenyre kétfős csapatok nevezhetnek, semmilyen egyéb megkötés nincs. Mivel a cél a valós körülmények szimulálása, ezért a 24 óra alatt bármilyen segédeszköz használható, amit a csapatok magukkal visznek a helyszínre. Azonban internetezni nem lehet majd, de nem is lesz rá szükség. A munkához a szervezők egy asztalt, két széket, 220V-ot és korlátlan étel- és italfogyasztást biztosítanak, a további eszközökről (számítógép Microsoft Visual Studio szoftverrel, áramelosztó stb.) a csapatoknak önállóan kell gondoskodniuk.

 

A versenyt 2011. március 26-27. között a Millenáris Park Teátrumában rendezik. A fődíj meglepetés, a második helyezett nagy értékű számítógépes hardvereket, míg a bronzérmes csapat szakkönyvekből álló ajándékcsomagot kap.

 

További információ:

 

A versenyre március 14-ig lehet nevezni az alábbi weboldalon.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28