Kategóriák: Hírek

GDC 2011 – A Sony leleplezte a Move.Me-t

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az éppen San Fransisco-ban zajló GDC-n mutatta be a Sony a kutatóknak és hobbi fejlesztőknek szánt Move.Me alkalmazást, amivel a PS3 mozgásérzékelős kontrolerre a jövőben PC-n is elérhető lesz.

A PlayStation Move tavalyi premierjét követően merült el elsőként, hogy PC-n is elérhetőnek kellene lennie a Move-nak, ugyanis a precíz mozgásérzékelés nem csak a játékipar igényeit képes lefedni. A PlayStation Blogon John McCutchan vezető mérnök úgy nyilatkozott, az egészségügy érdeklődött eddig legélénkebben a Move technológiája iránt, így a most bejelentett Move.Me alkalmazást minden bizonnyal ők fogják a legjobban kihasználni, de az egyetemek vagy az otthoni lelkes amatőrök is könnyedén készíthetnek majd új alkalmazásokat.

 

A Move.Me használatba vételéhez nincs másra szükségünk, mint egy PC-re, egy PlayStation Move-ra és egy PS Eye kamerára. Inntentől kezdve pedig bárki ismerkedhet a mozgásérzékelős technológiával, a Move.Me-nek köszönhetően ugyanis minden olyan adatot megkap a számítógépünk, ami fontos lehet, így pontosan ugyanazokat az adatokat látjuk viszont, amit eddig csak az engedéllyel rendelkező játékfejlesztők kaptak meg.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28