Kategóriák: Hírek

PlayStation NGP – Home elérhetőséggel, 250 dollárért?

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy UbiSoft által megrendelt tanulmány szerint a Sony két különböző PlayStation NGP modellt dob majd piacra, ráadásul a japánok már azon is dolgoznak, hogy az új handhelden is elérhető legyen a PS3 szolgáltatása, a Home.

A Sony következő generációs kézikonzoljáról szépen lassan szállingóznak az információk, és bár hivatalos megerősítés nem érkezett a japánoktól, minden jel arra mutat, hogy a korábban bejelentett két különböző NGP modell árszabása is körvonalazódni látszik. A UbiSoft megbízásából készült tanulmány szerint ugyanis a Wi-Fi-adapterrel érkező verzió 250 dollárba, míg a 3G-t is támogató NGP 350 dollárba fog kerülni.

 

A most felröppent áradatok pontosan alátámasztják Andy House SCEE elnök korábbi bejelentését, miszerint a Sony mindenképpen barátságos, megfizethető áron szeretné értékesíteni az NGP-t, amit úgy néz ki, ezúttal be tud teljesíteni a japán óriás, és ezzel komoly konkurenciájává lép elő a hónap végén érkező Nintendo 3DS-nek.

 

Emellett a napokban az is kiderült, hogy a Sony jelenleg is azon dolgozik, hogy Home-támogatást kapjon az új zsebkonzol, valamint House azt is elárulta az MCV-nek, hogy a gép premierjét követően megjelenő játékok mindegyike elérhető lesz digitális formában, valamint fizikai adathordózón, amivel az értékesítők és a fejlesztők irányába is tett egy nemes gesztust a Sony.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28