Bioshock: Infinite – Ilyen volt a prototípus

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

AZ idei PAX East rendezvényen előadást tartott az Irrational csapata, ahol téma a tavaly augusztusban bejelentett, lebegő városban játszódó Bioshock: Infinite volt.

Ken Levine az elődás alatt rengeteg korai tervrajzot és vázlatot mutatott be, de az igazi durranás a Bioshock: Infinite korai prototípusának bemutatása volt, melyben már akkor jelen volt a játék nagy újdonságának számító "Skyline", amit a lebegő épületek közötti közlekedéshez fogunk majd használni. Az Irrational Games első embere a "légi-vasúton" való közlekedés kapcsán úgy nyilatkozott, olyan érzés lesz, mintha hullámvasúton lennénk, csak közben a semmi felett lógunk és fegyver van a kezedünkben.

 

Levine azt is elárulta, a csapat mindenképpen szeretett volna elszakadni Rapture-től, így a legnagyobb különbség az első BioShock, és az Infinite között, hogy a játékos sokkal nagyobb teret kap a helyszín felfedezéséhez, itt ugyanis egy hatalmas, nyílt világ lesz a játszótér, nem egy víz alatti, szűk folyosokból álló birodalom.

 

A Kotaku oldalán korai vázlatokat és látványterveket is megleshettek.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28