A hétvégén fellőt honlap és első képek után a Deep Silver és a Piranha Bytes hivatalosan is bejelentette a 2009-ben megjelent Risen második részét, ami szakítva az előddel, ezúttal egy kalózos fantasy-szerepjáték lesz.
A Risen 2 hivatalos bejelentéséből kiderül, hogy a második rész az első résztől teljesen független, vadonatúj történetet mesél el, ami az első rész eseményei után játszódik majd. A sajtólevélben szereplő információk szerint világunkat a pusztulás fenyegeti, az emberiség pedig a kihalás szélére sodródott, miután fékezhetetlen titánok és víz alatti szörnyek lepték el világunkat. Az első részből visszatérő főhősünk ezúttal inkvizítorként kapja azt a feladatot, hogy kitalálja, hogyan is lehetne megállítani a kialakult káoszt. A konzolokra és PC-re bejelentett Risen 2: Dark Waters egyelőre nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…