Jurassic Park – Áprilisban rajtol a dinóvadászat

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Telltale mai jelentése szerint az epizodikus formában megjelenő Jurassic Park első epizódja áprilisban mutatkozik majd be. Az örömteli hír mellé megérkezett a játék első trailere is.

Az első információk szerint a Telltale ezúttal kicsit komolyabbra veszi a figurát, és egy  Heavy Rain féle, filmszerű játékra számíthatunk. A játékadaptáció ezúttal is sorozat formájában lesz elérhető, mégpedig öt különböző epizód formájában. A történet közvetlen folytatása lesz az első filmnek, és olyan dolgokra kapunk választ, amikre a folytatásokban nem (például mi lett a Nedry által ellopott mintákkal, miután ő dinóvacsora lett), de a filmmel egy időben zajló eseményeknek is szemtanúi lehetünk, csak épp egy másik karakter szempontjából. Bizony, nem a film főszereplőit fogjuk irányítani, tehát se nem Dr. Alan Grant vagy Ellie Sattler, se nem Dr. Ian Malcom nem lesz játszható karakter, viszont fel fognak bukkanni a történet folyamán. Viszont találkozni fogunk még Gerry Harding-al, a vezető állatorvossal és lányával, plusz még a dinó embriók megszerzésében érdekelt egyénekkel is.

 

Az első rész PC exkluzívként áprilisban fog megjelenni.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28