16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Két nappal ezelőtt még csak pletykálkodtak róla, ma estére azonban kiderült, valóban készülőben van a Sega Rally Online Arcade, ami XBLA-n és PSN-en keresztül lesz beszerezhető, valamikor az idén.

A ega Racing Studio bezárása, majd Codemasters-hez való átvándorlása óta nem hallhattunk semmit a Sega Rally-ról, ma azonban hivatalosan is megerősítette a SEGA, hogy a Codemasters-szel közösen már javában készül a hétvégén még csak pletykált Sega Rally Online Arcade. A Sega Rally Revóból és Sega Rally 3-ból merítő letölthető verzió hatfős online versenyeket, kezdetben tizenhárom járgányt és három játékmódot – Championship, Battle, Time Attack – kínál majd. A bejelentés mellé képeket is kaptunk, ezeket errefelé lehet megtekinteni.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28