Bulletstorm – A Fox News támad, az EA válaszol

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Fox News nemrégiben arról számolt be, hogy a Bulletstorm című játékot gyerekeknek árusítják és ez nagyban hozzájárul az utcai erőszak növekedéséhez. Befutott az EA és a People Can Fly válasza.

A Fox News már korábban is vett célkeresztbe játékokat. Legutóbbi igazán emlékezetes megmozdulásuk az volt, amikor a Mass Effectet pornográfiával vádolták. Most a Bulletstorm van terítéken, mivel az egy nagyon rosszindulatú játék, tele vérrel, káromkodással és persze szexszel. Ez pedig, mint a csatornán elhangzott nagyban hozzájárul az utcai agresszió terjedéséhez és a szexuális bűntények számának növekedéséhez Amerikában, mivel ezt a játékot gyerekeknek is árulják. Bár a szóban forgó alkotás még nem került piacra, a csatorna egyik szakértője kifejtette, hogy a minőségi tartalom hiánya miatt próbálják a készítők töménytelen erőszakkal és szexualitással növelni az eladásokat.

 

A hírhez további kommentárokat fűzni fölösleges, helyette következzék az EA közleménye:

 

"Az Epic, a People Can Fly és az EA buzgó támogatói az ESA-nak és hisznek az Entertainment Software Ratings Board (ESRB – a játékokat besoroló rendszer) szabályainak helyességében és be is tartják őket.

 

A Bulletstorm M, azaz kizárólag felnőtteknek besorolást kapott a vér, mészárlás és nagyfokú erőszak ábrázolása miatt, továbbá azért mert a játékban előfordul részleges meztelenség, káromkodás, szexuális utalások és alkoholfogyasztás. A játék és annak értékesítése az ESRB előírásainak teljesen megfelel, a célközönsége pedig a 17 év feletti korosztály. Soha nem árusították gyerekeknek.

 

Az Epic, a People Can Fly és az EA kiállnak a művészek azon joga mellett, hogy bármely célközönségnek készíthetnek szórakoztató terméket, beleértve a felnőtt korosztályt, melynek tagjai kedvelik a Bulletstorm-féle akció-kaland alkotásokat. Ahogyan Tarantino Kill Billje, vagy Rodriguez Sin City-je, ez a játék is egyszerűen felnőtteknek készült szórakoztatóipari termék."

 

A Bulletstorm egyébként e hó végén érkezik PC, X360 és PS3 platformokra.

Legfrissebb bejegyzések

The Sinking City 2 – játékteszt

Megérkezett a nagy sikerű Sinking City folytatása, amely egészen kiemelkedőre sikeredett.

2026-08-30

Blue Reflection Quartet – játékteszt

A Gust és a KOEI TECMO egy régi sorozatát, a Blue Reflectiont frissítette fel, a…

2026-08-29

Fading Echo – betekintő

Ugorj fejest egy rendkívül egyedi elemi mechanikát felvonultató, színes platformer kalandba, ez a Fading Echo!

2026-08-29

Grain Rot – betekintő

A Grain Rot az egyik legfrissebb extraction-friendslop játék, ami a társaitól eltérően remek grafikai megjelenést…

2026-08-28

Duskfade – betekintő

A Weird Beluga kalandjátéka, a Duskfade a régi nagy klasszikusok receptjét követi és egy emlékezetes…

2026-08-27

Kutya csillagkép – Filmkritika

Ridley Scott új filmje augusztus 28-án robban be a mozikba. A főszerepben Jacob Elodri, Josh…

2026-08-26