Kategóriák: Hírek

Tekken Tag Tournament 2 – Friss képek

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei nyár egy újabb Tekken epizóddal gyarapítja majd a sort, ám sajnos egyelőre csak a japán árkádokat látogatók számára lesz örömteli az esemény. Gyönyörködnünk azért szabad és most van is miben bőven.

A játéktermekben, valamint PlayStation 2-n igen-igen nagy népszerűségnek örvendő Tekken Tag Tournament folytatást kap idén nyáron, derült ki a tavaly ősszel megrendezett Tokyo Game Show-n. A jövevény hírének hallatán nem volt örömünk felhőtlen, ugyanis jelenleg hivatalosan csak a japán árkádokon lesz majd elérhető a bunyós anyag, de remény bőven mutatkozik a nyugati konzolos portok későbbi megjelenésére is. A medve bőrére felénk inni csak nagyon ritkán szokás, ehelyett inkább egy termetes galériába invitálnánk benneteket a Famitsu online jóvoltából szemlélődés célzatával. A Namco-hoz fogalmazunk kőkemény fohászokat, hogy konzolosítsák az évek óta várt folytatás játéktermi gépeken testet öltő kivetülését, mert igazán finom csemegének tűnik ez is.

 

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28