Kategóriák: Hírek

A Nintendo 3DS evolúciója

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A konzolos tervezők több lépcsőfokon keresztül jutnak el legtöbbször a végső dizájn kialakításáig, mely alól a Nintendo 3DS megálmodói sem kivételek. Napvilágra kerültek a hamarosan debütáló handheld prototípusai.

Az általunk ismert 3DS egy végső dizájn, melyet két prototípus előzött meg a fejlesztési munkálatok során, derült ki egy interjú folyamán. A felénk márciusban debütáló kézi konzol első prototípusa (minimum modell) még nem rendelkezett analóg irányítóval, azonban a felső kijelző méretbeli fölénye már jól kirajzolódott a sorban legelső koncepción is. A második tervezői termés érdekessége, hogy a D-pad és az analóg gomb kivehető a készülék testéből és tetszés szerint felcserélhető volt egymással. Miután kialakult a végső elhatározás az elhelyezkedésüket illetően, a piacra szánt modellen felül kapott helyet az analóg karocska és lejjebb a digitális társa. Többek között erről és még sok egyéb más érdekességről olvashattok a linkre kattintva. A Nintendo 3DS március huszonötödikén mutatkozik be Európában.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28