Az EA végre Európában is elérhetővé tette a Visceral Games nagy sikerű űr-horrorjának második részét, úgyhogy a rajongók mostantól belevethetik magukat Isaac hátborzongató kalandjainak folytatásába.
A mai naptól érhető el Európában – s így kis hazánkban is – a Dead Space 2, melyben ismét belebújhatunk a meggyötört mérnök, Isaac Clarke bőrébe, aki rögtön azután, hogy az Ishimura fedélzetén túlélte a nekromorfok inváizóját, újra a Marker borzalmas élőholt kreatúráival találja szembe magát, ám ezúttal a Jupiter egyik holdjára épült gigantikus bázison, a Sprawlon.
A készítők meghallgatták a játékosok véleményeit, s azok tükrében dolgozták át az első rész fegyvereit, illetve csiszoltak a játékmenet egyes aspektusain. A folytatás a megjelenés előtti teszteken rendre 90% feletti értékeléseket söpört be, így érhető, ha az EA máris úgy könyveli el, mint az idei év első bomba sikerét. Továbbá a Visceral bejelentette, hogy a korábban már bemutatott letölthető tartalom – a Severed – is hamarosan megérkezik az XBox LIVE és PSN rendszerekre. Röviden tehát, készüljetek az eddig ismeretlen rettegésre, s az űr szinte felfoghatatlan borzalmaira, mert megérkezett a Dead Space 2!
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…