Final Fantasy XIII-2 látnivalók, részletek

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az első infók és trailer után befutottak a második rész első hivatalos képei is, melyekhez némi plusz adalék infó is társult.

A Dengeki aktuális számában mesélt Yoshinori Kitase producer és Motomu Toriyama művészeti vezető a pár nappal ezelőtt hivatalosan is bemutatott Final Fantasy XIII második részéről, melynek története a két úriember elmondása szerint ott veszi majd fel a fonalat, ahol az első résznél elvágták, így Lighting mellett jó pár szereplő visszatér majd a folytatásban. Az interjúból az is kiderült, hogy a fejlesztők tisztában vannak az első részt ért kritikákkal, így a begyűjtött visszajelzések alapján igyekeznek változtatni majd a második részen. Ennek megfelelően drasztikus lépéseket eszközölnek majd a történet, a karakterek, és az interfész frontján. A Final Fantasy XIII-2 idén télen mutatkozik be, X360-on, PS3-on, a képek pedig erre leshetőek meg.

 

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03