Kategóriák: Hírek

The Oddbox – Új javítás érkezett

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A régóta várt Oddbox-hoz a mai nap folyamán újabb javítás érkezett, mely a rengeteget kritizált, gyalázatos port okozta hibákat igyekszik javítani.

A négy játékot tartalmazó Oddbox decemberben jelent meg, kizárólag a Steam rendszerén keresztül, melynek érdekessége az volt, hogy tartalmazta az eddig csak X-Box ekxluzív Oddworld játékokat, a Munch’s Oddysee-t és a Stranger’s Wrath-ot. Míg a sorozat első két darabja, az Abe kalandjait bemutató Abe’s Oddysee és az Abe’s Exodus korábban méár PC-n is megjelent, így azok futtatásával nem volt gond, ám a Munch és Stranger esetében igen komoly problémákat okozott a hibás portolás.

 

Ezek többnyire fagyásként, grafikus hibaként, és optimalizálatlanság formájában jelentkeztek, és míg a Munch már kapott egy javítást, addig a Stranger esetében a mai napig kellett várnunk. Aki megvásárolta a csomagot, annak a Steam indításakor automatikusan települ egy 139,2 megás patch, melynek segítségével most már szabadon állíthatjuk a felbontást, és hogy milyen irányítóeszközt kívánunk használni (gamepad vagy egér + billentyűzet).  Az optimalizáláson is dolgoztak az Oddworld Inhabitans-nál, ugyanis a program a legmagasabb felbontásban is akadás mentesen fut stabil 30 FPS-el. Mindez szép és jó, csak hogy ezt már a megjelenés pillanatában így kellett volna kiadni…

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28