16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Aktuális nyereményjátékunkban 3 darab díszcsomagolású PS3-as MMO-t, illetve egy Kratos játékfigurát sorsolunk ki a Sony Central and Southeast Europe felajánlásában.

Még karácsonyra kaptunk egy Kratos játékfigurát a hazai Sony-képviselettől, amit most egy szerencsés olvasónk megnyerhet, illetve a néhány napja megjelent DC Universe Online online játék sajtós, díszcsomagolású verziójából is kaptunk hármat, amit természetesen szintén olvasóink között fogunk kisorsolni. Utóbbi esetében a különleges kivitel mellett nem utolsó tényező, hogy a játék történetét bevezető képregény is helyet kapott. A nyereményeket a Sony Central and Southeast Europe ajánlotta fel.

 


 

Bizonyos nyereményekért a Facebook csoportunkhoz csatlakozva tudtok majd versengeni, ennek részleteit a Facebook oldalon fogjuk közzé tenni, míg a más játékokra a szokásos formában lehet jelentkezni, azaz  a regisztrációt követően néhány egyszerű válaszra kell helyesen válaszolnotok.

 

A nyereményjáték 2011. január 21-én vette kezdetét, és 2011. január 28-án zárjuk le a sorsolást. A nyertest e-mailben értesítjük, nyereményét pedig postai úton veheti majd át. Sok sikert kíván a JÁTÉKOK.hu szerkesztősége és a nyereményeket felajánló cégek.

 

További nyereményjátékokat a http://nyeremenyfigyelo.hu oldalon is találhattok.

 

Frissítve: 2011.01.28. 14:36:42

 

A helyes megfejtések a következők voltak:

  • Melyik nem kezdőzóna az alábbiak közül a DC Universe Online-ban? Gateway City
  • Ki Joker hangja a DC Universe Online-ban? Mark Hamill
  • Mi Kratos nevének jelentése? erős/hatalmas

 

És a nyertesek listája: szandyka0201, Anderx és zoli12 vihettek haza egy DC Universe Online (PS3) díszcsomagolású pakkot, míg a Kratos játékfigura nyertese Dane094 lett. Gratulálunk!

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28