A tavaly nyáron megjelent Ghostbusters – The Video Game sajnos nem szerepelt túl jól a pénztáraknál, köszönhetően a hibás portolásnak és a multiplayer kihagyásának a PC-s változatból. Ennek ellenére mégis készül a folytatás, melyet nemrég jelentettek be.
A tavaly megjelent Ghostbuster játék a hibás portolást leszámítva kifejezetten élvezetes volt, igazi Szellemirtók hangulattal és kiváló történettel. Sajnos sokaknak így sem jött be a játék, de szerencsére elegendő mennyiség fogyott belőle, így napokban jelentették be a folytatást, mely a Ghostbusters: Sanctum of Slime címet kapta.
A folytatásban némi változást eszközöltek a játékmenetben, ugyanis az első rész külső nézetes akciójáték megvalósítását lecserélték egy Alien Swarm, Alien Breed szerű felső nézetre, de a fszereplő személye megmaradt, vagyis megint Rookie-t (Újoncot) fogjuk irányítani. Változás még az is, hogy ezúttal egyik verzióból sem marad ki a coop, ugyanis a készítők ígérete szerint hatalmas főellenségek várnak ránk, akiket csak négy játékos összehangolt taktikájával lehet csak legyűrni.
Az újfajta nézet és a coop miatt érdekesnek tűnik a játék, remélhetőleg az első rész zseniális hangulatát sikerül megőrizni. A Ghostbusters: Sanctum of Slime 2011 tavaszán jelenik meg.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…