Kategóriák: Hírek

Aktuális japán hardvereladások – Háromszor több Xbox 360 fogyott

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bár a japánok nem szívlelik az redmondi videojáték masinákat, azért az ő szívük is meglágyul időnként, ha valami izgalmas történik a gépezet körül. Teszem azt, megjelenik a Kinect.

Megjelent a Kinect szenzor a felkelő nap országában is, ez pedig alaposan megnyomta az Xbox 360 rendszeresen gyenge eladásait. A megszokott mennyiség nagyjából háromszorosára ugrott, tehát óriási szenzációról, egymást taposó, fanatikus, öklöt rázó, boltokat ostromló tömegekről nem beszélhetünk, de bőven látszik abból a 7000-ből, hogy határozottan történt valami érdekes a Microsoft üdvöskéje körül. A lista élére ugorva konstatálhatjuk, hogy a Sony a PlayStation Portable-lel továbbra is masszívan őrzi nemrég megszerzett elsőbbségi helyzetét a Nintendo DS-sel szemben. A kiotói handheld most sem tudott kesztyűt húzni a PSP ellen, bár szó nincs arról, hogy a DS-től pártoltak volna el, hiszen az hozta a megszokott, magas értékesítési rátát, a Sony zseblakója azonban képes volt valamiképp megduplázni azt. A PlayStation 3 szintén őrzi harmadik helyét a Wii-vel szemben, így a múlt hét is határozottan a Sony-é volt odaát.

 

Japán hardvereladások (november 15. – november 21.)

 

 

01. Sony PlayStation Portable – 98.417 – (15.631.323)

02. Nintendo DS – 44.290 – (31.457.369)

03. Sony PlayStation 3 – 29.058 – (5.744.842)

04. Nintendo Wii – 27.851 – (10.794.102)

05. Microsoft Xbox 360 – 7.083 – (1.396.245)

06. Sony PlayStation 2 – 1.255 – (21.683.998)

 

Legfrissebb bejegyzések

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03

The Bloodline Korai Hozzáférés betekintő

Egy hősi vérvonal leszármazottjaként a rajtad múlik a világ megmentése. Készen állsz a feladatra?

2024-05-02