Kategóriák: Hírek

Aktuális japán szoftvereladások – A Black Ops keleten is tarolt

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Call of Duty: Black Ops bevette Japán parányi, ám annál népesebb szigetét is, hiszen kapásból az első helyen nyitott a Media Create szoftvereladási listáján. Egyéb újdonságok is akadtak.

A Call of Duty: Black Ops minden idők legnagyobb szórakoztatóipari kilövéseként van számon tartva, bődületes nyitási teljesítménye okán és ehhez a sikerhez még a japánok is hozzátehetik mostantól a magukét. Nyugati, belső szemszögű játékról lévén szó nem verte le a felső lécet a produkció az első heti fogyásával, de mindenképp derék értékesített mennyiséggel debütált a PlayStation 3-as verzió a Media Create által készített, múlt heti eladási listán. A műfaj és a származás nem éppen japán zsáner, de sokan kérnek belőle, nem is volt kérdéses. Második helyen csakugyan újonc címbe botlunk, ide a Nintendo DS-es Super Fossil Fighters telepedett le, bár fogyási mennyisége jócskán szerénynek mondható a menőbb címek nyitási szintjeihez képest. A Call of Duty: Black Ops, Xbox 360-as kivetülése csak a hetedik helyen nyitott, 30 ezres nagyságrendű eladásaival.

 

Japán szoftvereladások (november 15. – november 21.)

 

01. Call of Duty : Black Ops – PS3 – 128.922 – (ÚJ)

02. Super Fossil Fighters – NDS – 42.829 – (ÚJ)

03. Pokémon Noir et Blanc – NDS – 39.883 – (4.450.879)

04. Super Mario All Stars : Special Pack – Wii – 38.219 – (565.928)

05. Tactics Ogre : Let Us Cling Together – PSP – 37.530 – (213.503)

06. Winning Eleven 2011 – PSP – 35.500 – (ÚJ)

07. Call of Duty : Black Ops – X360 – 30.279 – (ÚJ)

08. Enchanted Folk and the Shop of Wizardry – NDS – 24.918 – (65.126)

09. Winning Eleven 2011 – PS3 – 22.383 – (323.803)

10. Agarest Senki 2 – PS3 – 20.889 – (ÚJ)

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29