Ezen a héten mutatkozott be a nagyközönség előtt a Microsoft mozgásérzékelős kiegészítője, a Kinect, ami az EETimes beszámolója szerint hatvan dollárjába kerül a redmondiaknak.
A napokban megjelent egy beszámoló, melyben a UBM TechInsights csapata a napokban darabokra szedett Kinect alkatrészeinek körübelüli árait igyekszik bemutatni az olvasók számára. A publikációból egyértelműen kiderül, hogy a Microsoft 56 dollárért szerzi be a Kinect alkatrészeit, ami ha figyelembe vesszük, hogy az Egyesült Államokban 150 dollárba kerül, a mozgásérzékelős kütyü, akkor jól látható, hogy majdnem háromszoros hasznot hoz a redmondiaknak a kiegészítő. Persze ebben a becslésben nem szerepelnek az egyéb járulékos költségek, de így is remekül profitot termel a Kinect.
Eközben Steve McGill, az angol Xbox részleg vezére a CVG-nek adott interjút, melyben egyértelműen leszögezte, az első igazán komoly, hardcore réteget megcélzó Kinect játékok csak 2011-ben fognak megjelenni. Ezek közül jópárat már megismerhettünk az idei Tokyo Game Show-n, de a jövőben újabb címeket is bemutatnak majd, melyek között több olyan is akad, amik igyekeznek vegyíteni a sima kontrolleres és Kinectes irányítást.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…