Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Killzone 3 – Változatosabb lesz a második résznél

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Jövő év elején debütál a Killzone harmadik epizódja, mely a sok-sok feature mellett igyekszik olyan alapvető elemekben is újítani, mint a második résznél sokat kritizált változatosság, vagy a lagos kontrol.

A Killzone 2 kapcsán több kritika érte a Guerillát, ugyanis a második epizód általános problémákkal küzdött, mint a kontroller laggal vagy a nem túl változatos pályatervezéssel, így többen amiatt aggódnak, hogy a harmadik rész ezen a téren nem fog megújulni. Steven Ter Heide producer egy interjúban azonban igyekezett minden kételyt eloszlatni, az úriember ugyanis leszögezte, hogy Sev és társasága a játék helyszínéül szolgáló bolygó egészét bejárja majd, így rengeteg helyszínen meg fogunk fordulni.

 

 

Ami a lagot érinti, arról annyi derült ki, hogy a Guerilla igyekszik orvosolni ezt a problémát, így ígéretük szerint a gombnyomás és a képernyőn bekövetkező konkrét történés között nem lesz akkora különbség, ami eddig leginkább többjátékos módban volt igazán zavaró.

 

A történetről is kiderült egy-két apróság, így Heide elárulta, hogy az új rész célja leginkább az, hogy mélyebben megismerkedjünk a Helghast kultúrával, így az ő nézőpontjukból is belekóstolhatunk a véres háború pillanataiba. Ezenkívül kevésbé lesz komorabb, sötétebb hangulatú a történet, és annak komolyságából is kicsit visszavesznek.

 

A Killzone 3 a tengerentúlon február huszonkettedikén kerül a boltokba.

 

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29