Úgy tűnik, az idő a DICE-t igazolta, és közel két évvel a Mirror’s Edge megjelenése után sikerült elérni a kétmilliós álomhatárt a játéknak, így talán még több erőt sikerül meríteni a folytatáshoz.
Két évvel ezelőtt mutatkozott be a svéd DICE belső nézetű platformere, a Mirror’s Edge, mely az akkori trendekkel szakítva rengeteg innovatív megoldással igyekezett érdeklődésünket fenntartani. A játék kezdetleges hibái ellenére nagyon szórakoztatónak bizonyult, az eladások azonban nem ezt bizonyították, így egy rövid időre az is kétségessé vált, hogy egyáltalán elkészülhet-e a folytatás. A svéd csapat szerencsére nem kenődött el az eredmények láttán, és bár hivatalosan még nem erősítették meg, jó ideje nyílt titok, hogy Faith kalandja folytatódik, és látva, hogy idővel azért anyagilag is jó húzásnak bizonyult a produktum, biztosak lehetünk benne, hogy még nagyobb energiákat mozgosítva készítik majd az új részt.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…