14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A múlt héten ígértük, most pedig teljesítjük. Megérkezett a hétvégén az amerikai tévében bemutatott NASCAR The Game 2011 első kedvcsinálója, amelyet nagy örömmel mutatunk meg Nektek.

Csak pár nappal ezelőtt vált nyilvánossá, majd hivatalossá, hogy az Activision és az Eutechnyx közösen felelősek az idei NASCAR játékadaptációért, amit villámgyorsan egy bemutatkozó trailer követett az amerikai televízióban. A lentebb látható videót elviekben tegnap mutatták be a tengerentúli tévénézőknek, de máris itt van az eredeti, streamelhető verzió a fejlesztőktől, felajánlva megtekintésre. A NASCAR The Game 2011 a korábbi bejelentésnek megfelelően februárban jelenhet meg, PlayStation 3, Xbox 360 és Wii konzolokra, PC-se verzió nem készül a britek műhelyében. Öveket becsatolni, veszélyes ipar ez a sportág, mint a videó is mutatja azt. A trailer után az első képeket se hagyjátok ki, a galériában, mert, hogy azok is vannak már.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03