H.A.W.X. 2 – Wii-re és PC-re november közepétől

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A UbiSoft végre kegyeskedett konkrét megjelenési dátum lefixálni a H.A.W.X. 2 számítógépes, valamint Wii-s konverziói számára. Egy hónap és még egy kevés van már csak hátra a felszállásig.

November tizenkettedikén röppennek a magasba a H.A.W.X. 2 vasmadarai PC-n és Nintendo Wii-n miután a két említett platform konverzióinak megjelenését a franciák eltolták, a szó valós és vulgárisabb értelmében egyaránt. A szeptember elején debütált PlayStation 3-as és Xbox 360-as kiadásokat tehát kicsivel több, mint egy hónap múlva követik a boltokba a számítógépes, valamint Nintendo Wii-s portok, jelentette be hivatalosan a UbiSoft. A játék metacritic átlaga egyébként 70 pont alatt van, így talán megfontolandó, hogy első körben rohanjuk-e le a boltokat érte, teljes árért beszerezve.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28