Kategóriák: Hírek

További együttműködés várható a Sega és a Platinum Games között

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Platinum Games a megalapítása után a Segát szemelte ki kizárólagos kiadójául, de a négy játékra szóló szerződés a Vanquish-sel lezárult. A csapat továbbra is a Segánál maradna.

A Sega a nagyrészt Capcom-os fiúkból verbuvált Platinum Games-szel a megalakulásuk után egy négy játék kiadására szóló megállapodást kötött, amely a Vanquish piacra segítésével kimerült. A japán fejlesztőstúdió vezetője, Atsushi Inaba azonban elárulta, hogy ők szívük szerint folytatnák a remek partnerkapcsolatot a Segával a jövőben is, erről értekeznek a szintén japán illetőségű kiadó mamuttal.

 

Atsushi bevallása szerint a Sega példa nélküli alkotói szabadságot biztosított a Platinum Games számára, így a srácok gyakorlatilag megkötések nélkül tudtak dolgozni a Bayonettán, a Vanquishen, a MadWorldön és az Infinite Space-en. A két fél tárgyalgat a jövőről, de kezet még nem ráztak egy újabb szerződés felett, ám, ha minden jól megy, akkor folytatódhat majd az együttműködés, amely már csak a Segán múlhat, Atsushi-ék ugyanis örömmel fogandák kiadójukul újabb címek polcokra támogatásában. A jó párost nem kell megbontani, reméljük, hogy a Sega is így vélekedik a témával kapcsolatban.

Legfrissebb bejegyzések

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28