Lara Croft and the Guardian of Light – Hamarosan itt a online co-op tapasz

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Crystal Dynamics közleménye szerint a Lara Croft and the Guardian of Light korábbról elmaradt online co-op tapasza október 27-én érkezik Xbox 360-ra. PS3-ra és PC-re később jön.

A Crystal Dynamics amellett, hogy a Twitteren bejelentette az említett patch megjelenési dátumát Xbox 360-ra, azt is közölte, hogy a késlekedés miatti sajnálatuk, illetve köszönetük jeléül az egyes számú DLC-t ingyen teszik elérhetővé a játékhoz. A PlayStation 3-as, valamint PC-s verziókhoz valamikor később, egyelőre ismeretlen időpontban érkezik a patch, amelyet az eredeti tervek szerint szeptemberben kellett volna megjelentetniük, de akkor ez elmaradt. A szóban forgó tapaszt teszi lehetővé, hogy a neten keresztül is kooperálhassunk egy másik játékossal, ugyanis eddig ez csak helyileg volt megoldható.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28