A Valve korábban már jelezte, hamarosan leleplezik új fejlesztésüket, melyről a mai napon kiderült, hogy a legendás DotA folytatása lesz. A Defense of the Ancients 2 2011-ben debütál PC-n és Mac-en.
Az RTS és akció-RPG elemeket is ötvöző Defense of the Ancients második részének készülte szinte nyílt titok volt már, a hivatalos bejelentésre azonban egészen idáig várnunk kellett. A Valve csapata a Game Informer novemberi számában leplezte le a legendás játék folytatásának első részleteit.
A magazin hasábjain olvasható első információk szerint a DotA második része a Source továbbfejlesztett motorját használja majd, és hangcsevegés is helyet kap benne. A játékmenet semmit se változik majd, így a folytatás támogatni fogja a háromösvényes pályákat, illetve ismét hangsúlyos lesz a többjátékos mód, ami igyekszik felhasználóbarát opciókat kínálni, így ha például játék közben megszakad internetkapcsolatunk, akkor az MI veszi át az irányítást egységeink felett. Helyet kap a coach rendszer is, amiben tapasztalatlan játékosok mellé "rendelnek" majd veteránharcosokat, akik a csata közben hasznos tanácsokkal láthatják el pártfogoltjaikat. A Defense of the Ancients 2 teljes Steam támogatással, achievementekkel és közösségi funkciókkal érkezik, valamikor 2011-ben, mégpedig PC-re és Mac-re.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…