A Sega most egy alaposan megrakott galériát küldött a Japánban jövőre megjelenő Yakuza: Of The Endről, közel ötven állókép szemlélteti a karaktereket és az új állapotokat.
Kamurocho-ban szükség állapot uralkodik, hiszen élőhalottak egész seregei lepték el a vöröslámpás negyed korábban bűntől tocsogó utcáit. A karhatalmi szervek tehetetlenek az ügyben, így nem marad más hátra, mint a helyi maffia szövetkezetek egyesülésére bízni a zombik tömegeinek likvidálását, Kazuma Kiryu-n és társain tehát Japán szeme. A korábbi beat ’em up stílusjegy shooterré alakul majd, hiszen a puszta kéz és a hírnév itt már vajmi keveset érne. Persze a bonyodalom kedvéért főhősünk fogadott lányát, Haruka-t is elrabolják, ennek jeleit a galériában elhelyezett képeken is láthatjuk már, emellett megnézhetjük Kamurocho-t fénykorában, majd pedig a katasztrófa bekövetkezte után.
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…