Az első videó, és első képek után végre befutottak a Game Informer magazin novemberi számában debütált első konkrét információk is a Resistance 3-ról.
A magazin hasábjain olvasható részletek szerint a harmadik részében egy teljesen új főhőst irányíthatunk majd, bár ha ismered a sorozatot, akkor nem fog túl nagy meglepetést okozni, hogy Hale korábbi fegyvertársa, Capelli felett vehetjük át az irányítást. Apró csavar a történetben, hogy főhősünk az eltelt időszak alatt apa lett, fia édesanyja pedig Hale mostohatestvére, Susan. A Resistance 3 sztorija is e történet köré épül majd, a fő küldetés ugyanis gyermekünk megmentése lesz. A játék helyszíne továbbra is Észak-Amerika lesz, többek között olyan lokációkat látogathatunk majd meg, mint New York-ban és St. Louis.
A fegyverek terén is akad bőven újdonság. Visszatér az első részben debütált Weapon Wheel, illetve régi kedvencek is felbukkannak majd, mint például a Bullseye, a Shotgun, az Auger, a Magnum vagy a Carbine. A kínálatot olyan új jövevények bővítik majd, mint az adott területre ható biológiai fegyver, a Mutator. A karabélyok használattól függően maguktól fejlődnek majd, de lehetőségünk lesz magunktól is tuningolni őket.
Szerencsére lesz co-op a harmadik részben is, viszont egészen más csomagolásban, mint a második részben, azaz nem külön szekcióként szerepel majd ez az opció. A többjátékos mód is át lesz gyúrva. A magazin információi szerint letisztultabb és szervezettebb lesz az egész rendszer.
Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…
Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!
Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…
A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…
Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…