A Nintendo egy saját bejáratú konferencián tudatta a világgal a 3DS érkezési időpontjait, valamint egyéb érdekességeket, mint például azt, hogy nagy elvársokat támasztanak iránta a kezdetektől.
A kiotói játéknagyhatolom ezúttal lépéselőnyben van vetélytársával szemben, hiszen a Nintendo az üzleti év végéig mindhárom nagy territóriumban, Japánban, Észak-Amerikában és Európában is handheldes generációt vált, ráadásul a dimenziók számának bővítésével, szemüveg, vagy egyéb segédeszköz használata nélkül. A Nintendo hatalmas forgalmi elvárásokkal küldi piacra 3DS-t, kereken négymillió példánytól szeretnének megválni a február végi japán premier és március vége között, plusz tizenötmillió szoftvert is szeretnének értékesíteni melléjük, ugyanezen időszak alatt, azaz, közel négy játékkal a zsebében rohangálna minden felhasználó az előzetes, financiális prognózisok szerint..
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…
A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…
A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…