Vége a spekulációknak, amelyek ráadásul a japán premierrel kapcsolatban rendre félre is vezettek minket, a Nintendo bejelentette a hivatalos kilövési időpontokat.
A pletykákkal és hiedelmekkel ellentétben a Nintendo 3DS Japánban sem jelenik meg idén, a felkelő nap országának játékosai február huszonhatodikától vásárolhatják majd meg hivatalosan a készüléket, míg a nyugati premier egy hónappal később, március magasságában követi azt. A Nintendo felhívja szíves figyelmünket, hogy az E3-on mutogatott példány már a végső dizájnt viselte magán, tehát az változni már nem fog a megjelenésig.
A japánok kék/fekete színezetben juthatnak hozzá a februári premierkor, de ezeket később biztosan követik újabb és újabb színvariációk is. A készülék ára 25,000 yen lesz, ami egy durván 200 fontos árcédulát vetít előre Európának, de ez utóbbit még nem erősítette meg a kiotó nagyvállalat európai szárnya. Nem utolsósorban a 3DS saját Virtual Console szolgáltatást kap, Game Boy és Game Boy Advance játékokkal teletömködve, valamint a gépezet támogatja majd a Wii-n oly népszerű Mii-ket.
Frissítve: 2010.09.29. 20:16:40
Közben befutott egy olyan videó is, amin a konzol képességeit mutatja be a Nintendo. Csekk!
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...