Kategóriák: Hírek

Nintendo 3DS – Újabb megjelenési pletykák

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Jóllehet, vészesen közeleg az év vége, a Nintendo azonban még adós maradt a publikumnak a Japánban idén debütáló 3DS megjelenési dátumával. A németek tudni vélik a kilövési időket.

A német Bild magazin értesülései szerint a kiotóiak egy november tizenegyedikei, japán kilövésre készítik fel a 3DS-t, majd követheti azt jövő tavasszal az európai is. Az újság már az öreg kontinensen való bemutatkozás kezdőcímeit is ismerni véli, a Bild zsurnalisztái úgy tudják, hogy a Mario Kart 3D, a Zelda: Ocarina Of Time 3D, a Professor Layton és a Mask Of Miracle valamennyien a nyitótételek között lesznek majd, a tavaszi debütáláskor, a masina pedig nagyjából 200 eurós áron kerül forgalomba. Hivatalos reakció nem érkezett.

 

A lap által szolgáltatott japán megjelenési dátum érdekes módon eltér attól a november huszadikai dátumtól, amelyet nemrég egy konzolos kiegészítőkkel foglalkozó cég volt alkalmazottja szellőztetett meg. A Nintendo a héten tartja meg konferenciáját, így ha a minket érintő megjelenés kérdése nem is, de a japán bemutatkozás dátuma bizonyára tisztázódni fog.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23