Kategóriák: Xbox 360 hírek

Microsoft – Sok a három éves ciklus

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Halo: Reach múlt heti premierje után a Bungie végleg búcsút intett sikersorozatának, a jövőben pedig az Activision égisze alatt készíti majd új játékát, a Microsoft azonban nem kívánja parkolópályára küldeni egyik legsikeresebb sorozatát.

A Halo-val kapcsolatos teendőket a Bungie után a nemrég alakult 343 Industries végzi majd, és Phil Spencer, a Microsoft Game Studios alelnöke úgy véli, a jövőben mindenképpen változni fog az a stratégia, hogy a számozott Halo-részek három éves ciklusban követték egymást.

 

Spencer ugyanis egy nemrég adott interjúban úgy nyilatkozott, hogy ugyan egyelőre nincsenek igazán kiforrott terveik, de véleménye szerint a három évenkénti megjelenés túl sok, így sűríteni szeretnék a Halo-játékok megjelenését, ezzel is folyamatosan biztosítva a játékosok számára az állandó "Halo-élményt". Az alelnök példaként az Activision sikersorozatát, a futószalagon, évente érkező Call of Duty-t hozta fel, mely véleménye szerint remek üzleti stratégia, persze megvannak a maga hibái, de mindenképpen egy olyan irány, amit a Halo-val is el tudnak képzelni.

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28