Kategóriák: Hírek

Netherrealm Studios – PSP2 a házban

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hivatalos bejelentés egyelőre nem született a Sony részéről, mégis úgy tűnik, hogy testet öltött a sokat pletykált PSP2, ugyanis a Mortal Kombat fejlesztői máris birtokolnak egyet.

A PSP2 körüli pletykák szinte már szakálasak, hosszú hónapok óta érkeznek róla valósnak vélt információk, sokszor egymásnak egészen ellentmondók. Úgy fest, ezekből minimum annyi igaz, hogy a Sony fejleszti a masinát, hiszen a Netherrealm Studios már birtokol is egyet a műhelyében. A Mortal Kombat mögött álló csapat executive producere, Shaun Himmerick nyilatkozta a közelmúltban, vizsgálják annak lehetőségét, hogy készítsenek egy játékot rá a franchise keretein belül és van is náluk egy PSP2, amely meglátásuk szerint igen-igen erős konfigurációnak tűnik. Részletekkel, vagy pontosabb paraméterekkel nem szolgált az említett úr, de a gép létezését sikerült mondandójával megerősítenie. A lenti kép a képzelet és a PhotoShop szüleménye, egy jól sikerült fanmade koncepció.

 

Legfrissebb bejegyzések

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29

ShipShaper – Korai Hozzáférés betekintő

A ShipShaper, Tomas Sala (akit leginkább a Falconeer világáról ismerhetünk) legújabb alkotása, egy rendkívül részletes…

2026-10-28